Stílus és hangnem

A stílus és hangnem meghatározza, hogy hogyan szólal meg az állam a digitális állami ügyintézési felületeken. A megfelelő stílus és hangnem segíti az állam és az állampolgárok közötti párbeszédet, erősíti a szolgáltatásokba vetett bizalmat, ezáltal megkönnyíti az ügyintézést.

Közérthető kommunikáció mint alapkövetelmény

A közérthető kommunikáció nem a stílus és hangnem jellemzője, hanem alapkövetelmény minden digitális állami ügyintézési felületen megjelenő tartalommal kapcsolatban. Ha a tartalom nem közérthető, akkor – bármilyen is a stílusa és a hangneme – nem támogatja a hatékony ügyintézést.

Akkor közérthető a tartalom, ha az állampolgár gyorsan megtalálja benne a számára fontos információkat, elsőre megérti, amit olvas, és egyértelműen kiderül számára, hogy mit kell tennie.

Tartalomtervezési ellenőrzőlista

Stílus és hangnem jellemzői

A közérthetőség biztosítja, hogy az ügyintézési felületek érthetőek és használhatóak legyenek. A stílus és hangnem ehhez képest azt határozza meg, hogy hogyan szólal meg az állam a digitális állami ügyintézési felületeken.

A stílust és a hangnemet két, egymást kiegészítő jellemző határozza meg: hivatalos és emberi.

Hivatalos

  • Udvarias
  • Szakszerű
  • Tárgyilagos

Emberi

  • Partneri
  • Megértő
  • Segítőkész
Hivatalos Udvarias

Fogalmazz tiszteletteljesen és előzékenyen. Kerüld felesleges udvariassági formulákat, de ne tűnj túl lazának vagy közvetlennek sem.

Ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmét arra, hogy a kérelem benyújtásának határideje 2026. december 31-én lejár.

A kérelem benyújtásának határideje 2026. december 31-én lejár.

Szakszerű

Fogalmazz pontosan és hitelesen, a szakmai és jogszabályi előírásoknak megfelelően. Kerüld a túlbonyolított, indokolatlanul technikai vagy jogi megfogalmazásokat.

A kérelmező az illetékes hatóság által lefolytatott eljárás keretében, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével köteles eleget tenni az előírt dokumentációs kötelezettségének.

A kérelemhez csatolja a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát.

Tárgyilagos

Fogalmazz tényszerűen, elfogulatlanul és visszafogottan. Kerüld az állampolgárokat hibáztató, szubjektív vagy túlzó kijelentéseket.

Túl sokszor adta meg hibásan a jelszavát, ezért felhasználói fiókját 5 percre letiltottuk! A letiltás feloldásáig nem tud belépni az alkalmazásba.

Felhasználói fiókját átmenetileg zároltuk. Próbálja újra 5 perc múlva, vagy kérjen új jelszót!

Emberi Partneri

Fogalmazz közvetlenül és aktívan, és kezeld egyenrangú félként az állampolgárokat. Kerüld a személytelen, leereszkedő és hivataloskodó megfogalmazásokat.

A regisztráció nem hajtható végre, mivel nem teljesítette a telefonszámra és az e-mail címre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét. A hiányzó adatok nélkül a rendszer nem engedélyezi a továbblépést.

A regisztráció véglegesítéséhez adja meg a telefonszámát és az e-mail címét!

Megértő

Ismerd fel, hogy az ügyintézés frusztráló lehet, és ehhez igazítsd a hangnemet és a megfogalmazást. Kerüld a mesterkélten együttérző vagy éppen kioktató vagy fenyegető megfogalmazásokat.

Sajnáljuk, hogy ilyen helyzetbe került, és megértjük, hogy a munkahely elvesztése anyagilag és érzelmileg is megterhelő. Az álláskeresési járulék (munkanélküli segély) igénylésével könnyebben megbirkózhat ezzel a rendkívül stresszes időszakkal.

Ha elvesztette a munkahelyét, igényeljen álláskeresési járadékot (munkanélküli segélyt) a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes kerületi vagy járási hivatal foglalkoztatási osztályán.

Segítőkész

Adj világos, egyértelmű és jól követhető útmutatásokat, és támogasd aktívan az állampolgárokat a következő lépések megtételében. Kerüld a kioktatást, hárítást, magyarázkodást, és ne terheld felesleges információkkal az olvasókat.

Ha kérdése van az ügyintézéssel kapcsolatban, forduljon az illetékes hatósághoz, vagy tekintse meg a vonatkozó jogszabályokat.

Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat a +36 1 550 1858 telefonszámon.

Állampolgárokra gyakorolt hatás

A stílus és hangnem célja elsősorban nem az érzelmek kiváltása, hanem az, hogy az állampolgárok hatékonyan el tudják intézni az ügyeiket.

A közérthető, hivatalos és emberi kommunikáció csökkenti a frusztrációt, növeli az önállóságot és a magabiztosságot, különösen azokban a helyzetekben, amikor az ügyintézés különösen stresszesnek vagy bonyolultnak tűnhet.

Hosszú távon a megfelelő stílus és hangnem bizalmat épít az állam és az állampolgárok között. Ez nem csupán az egyes ügyek intézését könnyíti meg, hanem az állami szolgáltatásokba vetett bizalmat is erősíti.

Kapcsolat és visszajelzés

Ez az útmutató egy élő dokumentum, ami folyamatosan fejlődik az állampolgári visszajelzések, a kutatási eredmények és a szolgáltatások tervezése során szerzett tapasztalataink alapján.

Ha kérdésed van, vagy szeretnél hozzájárulni az útmutató fejlesztéséhez, vedd fel velünk a kapcsolatot a contentdesign@idomsoft.hu e-mail címen!